Keresés a koncertek között

2009. november 2., hétfő

Nem koncert, de idevágó

Tisztelt Olvasó, lelkes zenebarát!


      S.Z.I.M.N.I.A. néven kortárs zenét népszerűsítő és propagáló műhelyet és alapítványt működtetünk, amely koncerteket, előadásokat és workshopokat szervez. Karnevál címmel a budapesti Fúzió Rádióban kortárs zenei műsort készítünk, amely a kistérségi rádióadó egyik leghallgatottabb műsora, melyet a pécsi Periszkóp, a Remete Rádió és a szegedi Rádió MI is rendszerint átvesz és sugároz. A többi rádiós kollégával összefogva a múlt év őszén Szabad Rádiós Fesztivált szerveztünk Budapest szívében a Gödörben, amelyet a „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány 500.000., azaz ötszáz ezer forinttal támogatott.

A helyszínről  élő műsort készítettem alkotókkal, előadóművészekkel egyaránt. 
     A szabad rádiók számtalan vállalása (pl. a civil szféra megszólalási fóruma, a helyi kezdeményezések szócsöve és tükre, kulturális értékközvetítés stb.) közül az egyik legérdekesebb a rádiós műfajok jól megrajzolt határainak újraírása, a kísérletező kedv szabad megnyilvánulása, máshol nem hallható zenei produktumok bemutatása és/vagy előállítása. Az elmúlt évek során több szabad rádióban is kialakultak ilyen téren mozgó, kísérletező műhelyek, nem egyszer egészen különleges alkotások sorozatát létrehozva. 
      Céljaink között szerepel ősszel Diósdon (okt. 26.), Budapesten a Lajtha László Zeneiskolában (XX. kerület), a Dohnányi Ernő Zeneiskolában (XVIII. kerület), a Budapest Jazz Clubban, ahol jazz és kortárs zeneszerzők műveit tűztük műsorra, a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében (szept. 23. este 18.00 óra), Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában (okt. 5.), v. mint az istenkúti Közösségi Házban és a Pécsi Tudományi Egyetem Művészeti Karának aulájában egy- egy koncertet adni. A PTE- n megrendezésre kerülő koncertet a pécsi Periszkóp Rádióval karöltve tervezzük, ahol a rádiós kollégák helyszíni közvetítést készítenek.
     Ez év szeptember 30. a Művészetek Palotájának Üvegtermében tehetséges fiatal zeneszerzők mutatkoznak majd be egy ingyenes hangverseny keretén belül. Solti Árpád (az LFZE IV. évfolyamos zongora és zeneszerzés szakos hallgatója) kezei alatt fognak felcsendülni a klasszikus kánon remekei mellett friss művek egyaránt.
      2010-ben kortárs zenei estet rendezünk az Fővárosi Művelődési Központban, ahol fiatal magyar és kelet- európai szerzők (lengyel, szlovén, román) műveit mutatjuk be zenész barátaimmal a nagyérdemű közönségnek.
     A budapesti Millenáris Parkban Georg Crumb, Bartók, Eötvös Péter estet szervezünk a Hajó- teremben, ahol projektorokon a Tűzraktér művészei különféle képi illusztrációkkal és video- installációval kísérik a hangversenyt, v. mint egy időszakos Zene és Képzőművészet című kiállítást mutatnánk be. Ez egy nagyszabású egész napos program lesz a zene világnapján, ahol több zenész különféle formációkban (szóló és kamara, consort, ensemble) fog egymást váltva fellépni. 
      Megrendezésre kerül, (még az idén) a Tűzraktérben egy egyedülálló kulturális két napos rendezvény sorozat, amely páratlan szellemi gyönyört és felüdülést nyújtana a fővárosiak számára: egyszerre kiállítás (ugyanis a koncerteken tervezem képzőművész barátaim képeit, grafikáit is megjeleníteni, ill. projektorvetítésekkel aláfestenénk egy- egy koncertet) és zenei seregszemle, Budapest szintű művészeti rendezvény, színes kulturális forgatag, előadásokkal, koncertekkel, kerekasztal beszélgetésekkel – és külön workshop specialitásokkal. Meghívást kap rá szinte valamennyi budapesti és környékbéli fiatal zeneszerző (olyanok is, akik még csak most mutatkoznak be egy- egy opuszukkal), akik, túl azon, hogy lehetőséget kapnának a nagyközönség előtti bemutatkozásra, egymással is megismerkedhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek, közösen improvizálhatnak, játszhatnak. Ami a legfontosabb: széles nagyközönség előtt mutathatják meg zenei sokszínűségüket, mindazt az értéket, ami a mainstream kultúrából kimarad, vagy, mert túl „underground” – vagy, mert túl „nehéz falat”.
     A helyszínről élő közvetítést sugároz majd a Fúzió  Rádió, amelyet átvesz a Tilos, a pécsi Periszkóp  és Remete, v.mint a szegedi Rádió MI. Célunk ezzel egy Taliándörögdhöz hasonló Közös Hullámhossz létrehozása, hogy fejlődjék a közösségi és kisközösségi rádiózás, amely hazánkban a SzaRáMaSzer (Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete) és a Napszél Egyesület koordináló tevékenysége miatt már igen nagy sikereket könyvelhet el.
A „Dörögdi Rádióhoz” hasonlóan itt is a programhoz igazodva alakítjuk ki a műsortervezetet, amelyben többek között a fellépő  művészekkel, meghívott reformerekkel készítünk interjúkat. A helyszíni tudósításon és az interjúkon kívül a rádió  egyéb szervező tevékenységgel is segíti munkánkat.
      A rendezvénynek külön hangsúlyt adhat a jövő  évi Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program – melynek egy megelőző, sajátos bemutatkozó eseménye is lehet jelen esemény.  
      Terveink realizálása azért is nehéz, mert az összes eddigi koncert, előadás, workshop amit szerveztünk ingyenes volt minden résztvevő és hallgató számára. Célunk továbbra is a kultúrát ingyenesen tovább örökíteni az embereknek, ehhez azonban kooperáció, segítség, pénz és nem utolsó sorban hatalmas elszántság (amiben nincs hiány) szükséges.

Résztvevők  – névjegy

„A Periszkóp Rádió egy 0-24h nonprofit pécsi rádió. Célja hogy minden formában propagálja a lehető legtöbb kortárs, kísérleti és rétegzenei tendenciát, és helyt adjon hangművészeti projekteknek. Szabad rádióként független mindenféle kommerciális és politikai érdektől, egységes vallási és világnézettől. Műsorait a bennünket körülvevő zenei világ populáris és kísérleti szélsőségei közötti szabad ingázás határozza meg.” 
„A Fúzió Rádió közösségi alkotás, egy sokarcú stáb szellemi terméke, a legkülönbözőbb zenei áramlatok és világnézetek fúziója, amelyek békés egymás mellett élése egy szerethető, lakóit kölcsönösen gazdagító világot modellez.

A Fúzió Rádió egyszerre retrográd és progresszív, értékmentő és értékteremtő, ápolja a hagyományokat és mindennél jobban becsüli az újító, kísérletező kedvet. Elfeledett kincseket ás elő, vagy éppen mindenki által ismert remekműveket mutat meg új, szokatlan oldalukról. Nem feltétlenül provokál, de mindenképpen elgondolkoztat, más megvilágításba helyez, kíváncsivá tesz. Kérdéseket tesz fel és kérdéseket is vár. Vannak válaszai, de az igazi válasz a hallgatóban kell, hogy megszülessen.”

A helyszín

     Az esemény színhelye a Tűzraktér Független Kulturális Központ (VI. ker., Hegedű u. 3.). A nemzetközi foglalt házak hangulatát felidéző művészeti központ és közösségi tér 2008-ban a Terézvárosban nyílt újjá: befogadó helyet teremt minden kísérletező, alkotókedvű hazai-és nemzetközi művésznek, nyitott minden új szellemi-és kulturális kezdeményezésre. Összművészeti központként minden művészeti ág és egyéb művészettel határos terület megjelenik falai között, napi programok szintjén. A Tűzraktér egyszerre működik alkotóházként és rendezvényközpontként. A nagyközönség a művészeti események nagy részét ingyen vagy kifejezetten hozzáférhető áron látogathatja. A Tűzraktér létrejötte óta önálló művészi kezdeményezés, melyben a szervezők is alkotók, akik önkéntes munkával hozták létre a központot. A látogatókat kiállítások, színházi produkciók, táncelőadások, koncertek, hangversenyek, performanszok, happeningek, irodalmi estek, könyvbemutatók, elméleti előadások, fesztiválok, divatbemutatók várják. A Központ bababarát hely, pelenkázóval gyerekjátszóval.  Ahogy a Tűzraktér írja magáról: „Kulturális gyülekezőhely vagyunk. Tér, ami összeköt, befogad és új gondolatokra, kreatív létre ösztönöz. Aki nyitottan és kulturális törekvésekkel tér be hozzánk, az biztos, hogy jó helyre, közösségre talál elképzeléseihez, aki műalkotást kíván látni, az itt is lejárhatja a lábát, amíg mindent megszemlél, és aki csak úgy hátradőlne, azt várja egy kényelmes fotel.”
     Korábbi tapasztalataink szerint, ha egy produkció az utcán megjelenik, még ha az a közönség számára teljesen ismeretlen zenei közeget is jelent, érdeklődéssel és nyitottan fogadják („nahát, ilyen is van”). Meggyőződésem, hogy aki mind a két nap kilátogat az eseményre, nagy töménységben találkozhat olyan új, rendkívül izgalmas innovációkkal, műhelyekkel, amelyek mind zeneileg, mind az új technikai és internetes lehetőségek alkalmazását tekintve tágíthatják szellemi horizontunkat, általuk rácsodálkozhatunk arra, hogy szépérzékkel és kreativitással a legegyszerűbb eszközökből is művészet virágoztatható ki.
Úgy vélem, kezdeményezésünk számára méltóbb helyet keresve sem találhattunk volna.
Állandó médiatámogatóink a következőek:

- Fidelio.hu   
- Napsziget kulturális folyóirat
- Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
- Tilos Rádió (Bp.)
- Fúzió  Rádió (Bp.)
- Rádió  MI (Szeged)
- Periszkóp Rádió (Pécs)
- Remete Rádió (Pécs)



Kedves Olvasó!
      A hazai kortárs (főleg a fiatal) zeneszerzők tábora napjainkban van fellendülőben – és ezzel egyre több színes, izgalmas egyéniség  és mű szólal meg. A modern (leginkább a II. világháború  utáni) zene ismertsége ezzel együtt még mindig jóval kisebb annál, mint amit megérdemelne. Reményeim szerint sok kisebb koncert és kerekasztal beszélgetés (mind vidéken, mind a fővárosban) és egy nagyobb szabású, „látványos” fesztivál hozzásegítheti e zenéket, alkotóikat és előadóikat ahhoz, hogy „üzenetük” és értékeik jobban megtalálják a közönségüket. Ehhez szeretném megnyerni az olvasók és a zenebarátok szíves támogatását.

Bízom benne, hogy terveink, céljaink megértésre, kedvező fogadtatásra és támogatásra találnak!




Tisztelettel: 


Nagy Ákos                                                                                                                                                     S.Z.I.M.N.I.A. elnök
           Karnevál, Fúzió Rádió Fm 93.5 műsorvezető/szerkesztő                                                                                                                       walthervondervogelveide@gmail.com
                                                                                                                     ( 06) 30- 563- 4126 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése